MENÜ

  

Harkány

 

  

 

   Magyarország, valamint Baranya megye déli részén található, 8 km-re a horvát határtól. Neve feltehetően Töhötöm fia, Horka (Harka) nevéből ered, amelyet 1323-ban említ először írásos emlék, Nagh Harkan néven.

  Harkány Magyarország egyik legjelentősebb,legszebb gyógyfürdőhelye Baranya megye déli,mediterrán klímájú vidékén.Harkány kincse a gyógyvíz ugyan már a török megszállás idején sem volt ismeretlen,az első fürdőszezon 1824-es dátummal íródott a vidék történelmébe.

A Harkányi Gyógyfürdőben nem csak a gyógyvíz spontán hatása érvényesül. Természeti adottságai is kitűnőek: kedvező éghajlata, a gyógyfürdő mikroklímája, és az évi 2 100-2 200 napsütéses óra kiváló kiegészítője egy gondosan megtervezett fürdőkúrának.

 


o  o  o  o  o  o  o  o  o  o  o  o  o  o 

 

 Villány-Siklósi Borút

 

 

A villányi borvidék adottságaira alapozva, német, osztrák és francia előképek alapján, nyolc település, szőlő- és bortermelő magánszemélyek, vállalkozók, civil szervezetek összefogásával 1994 őszén megalakított Villány-Siklósi Borút, Magyarország első borútja. Az eltelt évek alatt fokozatosan növekvő érdeklődés hatására a borút mára már 14 településen kanyarog keresztül.

A BORÚT üzenete: minőségi termékkel (a helyi bor) minőségi szolgáltatások révén kapcsolatba kerülni a hagyományokkal, a vidéki léttel, egyedi élményeket nyerni, emberi kapcsolatokat építeni, és aktívan kikapcsolódni. A Villányi hegység mentén a máriagyűdi kegyhelytől a palkonyai pincefaluig borkóstolók, műemlék pincék, borversenyek, fesztiválok, folklórrendezvények bőséges tárháza várja a vendégeket. Útközben történelmi emlékhelyek, a természet szépsége, a falvak és szőlőhegyek népi építészeti alkotásai biztosítanak kikapcsolódást.

 

 

 

o  o  o  o  o  o  o  o  o  o  o  o  o  o

Pécs

 

 

Pécs az ország dél-nyugati szélén, a horvát határ közelében található. Délebbi fele sík, míg az északi része a Mecsek hegység déli lankáira kúszik fel.

Talán a rómaiak, akik a mediterránumból jöttek, nem véletlenül érezték magukat otthon ezen a vidéken, s bizonyára így vannak ezzel ma is Itáliából érkező vendégeink. Valóban: van-e olaszosabb városunk Pécsnél?
Aki forró nyári napokon végigtekint a Széchenyi téren, a dzsámi fehéren izzó kövein, vagy délutáni-koraesti hangulatban átsétál a déliesre formált Jókai téren, avagy estefelé megfordul a korzón, a Király utca szabadtéri éttermei, kávézói között és megpihen a Színház téri szökőkutak kőpárkányain, máris Itáliában érezheti magát. Harkány felől, autóval érkezvén megpillantva a várost, mintha Toscana, vagy Lazio dombjai között utaznánk
 

 

További túratippek

Drávaszabolcs - drávai sétahajózás

Siklós - vár, fürdő

Szaporca - Ős-Dráva látogatóközpont

Máriagyűd - Kegyhely

Nagyharsány - Kültéri szoborpark

Abaliget - cseppkőbarlang,denevérmúzeum                

 

 

 

 

 

 

 

Asztali nézet